Fej vagy írás?

Trencsényi Zoltán, 2007. június 6.

"Pápán születtem 1953-ban. Egy kisváros alkalmas díszlet a felhőtlen gyermekkorhoz, alkalmatlan a vibráló kamaszkorhoz. Így az utóbbi szüntelen elvágyódással telt - mintha állandóan a nagy utazásra vártam volna." Honlapján így ír magáról Kaiser Ottó fotográfus.Ezek a sorok különös értelmet kapnak, amikor mostanában tett nagy utazásainak végeredményét, a Határtalan irodalom című albumát forgatjuk, a sorozat második kötetét, amely huszonnégy, határon túl élő magyar írót mutat be. Otthonában, szűkebb környezetében készült fotókkal, melyekhez képaláírásokat, verseket, rövid sorokat maguk a főszereplők mellékelnek. Várnánk: a szövegek a költők, írók távolban megélt magyarságáról, a magyarként megélt távolságról is erős hangsúllyal szólnak; végtére ha valaki képes hamis pátosz nélkül, érzékeny szavakba önteni mindezt, hát ők biztosan. A képaláírások azonban kevés kivétellel inkább korrekten illedelmesek, a szövegek meg többségükben veretesek, olykor izgalmasan helyi értékűek, ám csak itt-ott szisszen föl bennük a furcsa megkettőzöttség, mely - tagadjuk vagy sem - mégis csak ott él ezekben az emberekben. A méretes albumot elsősorban persze Kaiser Ottó felvételei töltik meg. A képek nem tolakodó szándékkal, és nem illetlen fotósmohósággal készültek, így nem teszik zárójelbe a modelleket. Érzékenyek, ha kell, részletezők, figyelemmel kicsi tárgyakra, személyes emlékekre, bensőséges szobaszeletekre is. Kaiser Ottó olyan, mint a tökéletes szinkrontolmács: mindegy, mit vesz célba fényképezőgépével, azonnal a fotográfia nyelvére, érzéseire fordítja azt. Ezúttal a Határtalan irodalom főszereplőinek arcát, környezetét: a Bécsben élő Monoszlóy Dezső tekintetét, az angliai Wymondhamben élő Szirtes György élénk színekkel és furcsa falfestményekkel is telepingált falait, Határ Győző régimódi eleganciával berendezett otthonát, Kányádi Sándor vívódásait, naplementében olvadozó norvég halászhajót, hajnali párában bukdácsoló erdélyi napszámost, bármit. Miként az elsőt, úgy ezt a kötetet is kiegészíti néhány interjú, mely olyan, határon túli írókkal, költőkkel készült, akik meg éppenséggel Magyarországot választották végleges életterüknek. S bár itt már határozottabban felbukkannak a fentebb hiányolt gondolatok, a könyv végére érve az ember tulajdonképpen nem is annyira keresi azokat. Rájön: felesleges szétszálaznia az album tartalmát, jobb, ha a fotókat és a szöveget egységes egészként kezeli. Mert ez esetben érvénytelen a kérdés: fej vagy írás?