Anna Mark (Márkus Anna)
Budapesten született 1928-ban értelmiségi családban. 1946-tól 1950-ig a Képzőművészeti Főiskolán tanult festő szakon (mestere: Berény Róbert), 1950-től pedig az Állami Bábszínház díszletműhelyében dolgozott. 1956-ban hagyta el Magyarországot, majd három év németországi tartózkodás után Párizsba költözött, ahol egész addigi munkásságát újra kellett gondolnia: a non-figuratív ábrázolás felé haladva először vékonyan, lazúrosan festett, majd egyre több festéket kezdett használni, s a 70-es évekre az olajfestékkel szakítva a relief-készítés mellett döntött. 1964 óta több mint harminc önálló kiállítást rendezett franciaországi, németországi és svájci galériákban, valamint 1990-ben a budapesti Vasarely Múzeumban. Különleges relief-technikája mellett a rajz, a gouache és sokszorosított grafikai eljárások különféle fajtái is fontos részét képezik munkásságának. A nyolcvanas évek második felében szitanyomat alapra gouache-sal és ceruzával készítette Struktúrák című sorozatának darabjait. Párizsi galériái közül a fontosabbak „La Roue", „Galerie Pierre Lescot" (1984-1990), „Clivages" (1990-1997), „Galerie Sabine Puget" (napjainkig). 2001-ben Liège városa képzőművészeti múzeumának grafikai osztályán, 2003-ban Lucien Hervével Toulonban a „Hôtel des Arts"-ban állított ki. Számos csoportkiállításon és vásáron vett részt: FIAC, SAGA (önálló kiállítás Tal Coat-tal, Galerie Clivages), Art Cologne, stb. Művei - közöttük művészkönyvek is - magyar, francia, német és belga közgyűjteményekben szerepelnek.
