Tony Lakatos

 

Az egyik legismertebb és legelismertebb hazai dzsessz-előadó. A nyolcvanas évek eleje óta Németországban él, s ahogy a szaksajtóban írják, afféle dzsessz-világpolgárként járja a világot. Évek óta ő a legtöbbet foglalkoztatott szaxofonos Európában, de az új évezredben az Egyesült Államokban, Dél-Afrikában, Szingapúrban vagy Japánban is feltűnést keltettek lemezei, koncertjei. Szakmai elismertségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy eddig nemcsak 300 lemezen közreműködött, de a műfaj világhírű előadói is gyakran hívják vendégművésznek a koncertjeikre. Naptára most is zsúfolt, bőröndje útra kész, az interjút követően egy hetes workshopra utazik, amit további koncertek követnek.

- Ön egy olyan család leszármazottja, amely beírta a nevét a hazai zenetörténetbe. Gondolom, nem volt sok választása, amikor hangszert adtak a kezébe.
- A Lakatos név azt hiszem, hogy nagyon jól cseng a magyar zenei életben, hiszen a Lakatos család tagjai között több évszázad óta vannak kitűnő zenészek. A család gyökerei Győr városához kötődnek. A mi dinasztiában kivétel nélkül mindenki hegedűs és zenekarvezető prímás volt. Én vagyok az egyetlen, aki más zenei irányzatban és más hangszeren folytatta a zenei pályát. Kezdetben én is hegedültem, hatéves koromtól kezdve klasszikus képzést kaptam. Tíz-tizenkét éves koromban már részt vehettem apám zenekarának munkájában, s mint fiatal tanuló bele kóstolhattam a cigányzene világába. De ezt a zenét nem igazán éreztem a magaménak, és a hegedűt sem igazán szerettem.

- Hogyan indult a pályáján, miként választotta ki a mai hangszerét?

- Egyik iskolai barátom lakásában láttam először egy szaxofont, mert a bátyja amatőrként ezen a hangszeren játszott. A hangszerrel így ismerkedtem meg közelebbről, de a dzsesszel már jóval korábban is volt kapcsolatom, mert apám dzsesszkedvelő volt és a külföldi útjairól hazatérve mindig hozott magával dzsesszlemezeket is, amiket aztán mindig együtt hallgattunk meg. Ez nagyon nagy segítség volt a pályámon, mert a mi családi köreinkben a gyerekkori élmények többnyire nagyon nagy hatással vannak a zenészekre. Ráadásul nagyban segítette a váltást, hogy a cigányzene és a dzsessz között nagyon sok hasonlóság van, mert mind a kettőben nagy szerepet kap az improvizáció.

- Karrierje a hetvenes évek közepén kezdődött, ráadásul mindjárt egy országos sikerrel.

- Alig pár év tanulás után 1975-ben sikerült szaxofonosként bekerülnöm a Kisrákfogó együttesbe, amely akkor talán a legtehetségesebb, fiatal zenészekből álló zenekar volt, Füsti Balogh Gábor, Kunu László, Lakatos László játszott benne. Ez a zenekar 1976-ban megnyerte a televíziós Ki Mit Tud-ot, és ezáltal nagyon népszerű volt nemcsak a szakmában, de a közönség körében is. Hároméves fennállásunk alatt számos rádiófelvételt készítettük, egyiket közülük a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat is kiadta nagylemezen. Az Országos Rendező Iroda szervezésében ugyanakkor nagyon sokat turnéztunk, aztán a többi fiatalokból álló zenekarhoz hasonlóan mi is szétszéledtünk, mert ajánlatokat kaptunk idősebb zenészektől és ismert zenekaroktól és a váltástól mi is nagyobb elismerésre számítottunk. Engem Pege Aladár, a nagybőgő virtuóz művésze hívott, ami abban az időben nagyon nagy dolognak számított, s rangot jelentett egy magam fajta fiatal zenésznek. Ezt követően kapós is lettem, mert a magyar dzsesszélet szinte minden neves személyiségével volt szerencsém játszani. Szerencsére még a legidősebb generáció tagjaival is, olyan legendás zenészekkel, mint Kovács Gyula dobos, Beamter Bubi zongorista vagy Kovács Andor gitárművész.

- A hazai dzsesszélettől azonban mégis gyorsan elszakadt. A nyolcvanas évektől pályája már inkább az akkori NSZK-hoz kötődött. Miért?

- A hetvenes évek végén egy magyarországi fesztiválon megismerkedtem egy kiváló német gitárossal, Toto Blanke-val, akinek tetszett a játékom, s elhívott akkori zenekarába, az Electric Circusba. Eleinte kiutaztam minden fellépésre, de mivel ez nemcsak nagyon megterhelő volt, de az akkori magyarországi bürokrácia miatt sokszor problémás is, úgy döntöttem, hogy kint maradok. Blanke segített abban, hogy megszerezhessem a tartózkodási engedélyt, s aztán 1981-ben ki is költöztem Németországba, ahol később megkapam a német állampolgárságot, és két év kihagyással gyakolatilag itt élek. Az ok, amiért eljöttem Magyarországrol mindössze annyi, hogy úgy éreztem, Nyugaton sokkal több lehetöség kínálkozik. A nyolcvanas években Magyarországon a zenészek helyzete az utazási korlátozások miatt - mondjuk így - nagyon komplikált volt. Külföldön sokkal szabadabbnak éreztem magam, mind zeneileg, mind fizikailag. Amit ma látok innen Németországból: a magyar zenészek kezdenek világviszonylatban is ismertté válni, nagyon is megérdemelten. Sehol a világon nem látok annyi fiatal, tehetséges, jó zenészt, mint Magyarországon. Nagyon sokféle, sokszínű zene van a világban, és most jó lehetőségek kínálkoznak, hogy a hazai tehetségek megmutathassák magukat. Tény, hogy a digitalizáció, az internet és a zenéhez való könnyű hozzáférés az összes médiában szereplö műfajra, így a dzsesszre is nehéz időket hozott, de ma is vannak lehetőségek, megoldások a kreativ értékek megvédésére.

- A magyar dzsessz-zenészek közül mintha a cigány származású zenészek iránt mutatkozna élénkebb érdeklődés külföldön, s a "gypsy jazz" fogalmát egyesek már új trendként is emlegetik. Sokat utazó zenészként ezt hogyan érzékeli? Ez lehet a mi nagy esélyünk, hogy valóban világsztárjaink legyenek?

- Külföldön valóban sokkal nyitottabbak a magyar "gypsy jazz"-re a fesztivál-szervezők és a koncertszervezők, mert ez a fogalom számukra már valamiféle zenei irányzatot takar, számos olyan előadóval, akik a nemzetközi piacon is jól eladhatók, keresettek, népszerűek. Ez az ismertség vagy siker valószinűleg azzal is összefügg, hogy ez a stílus nem az amerikai jazz valamilyen folytatása, hanem olyan egyéni sound, ami Magyarországról, illetve Kelet-Európábol származik. Ez most valóban abszolút sikeres trend a zenei világban, s a kifejezést Magyarországon is használják, de ott talán inkább az jelenti a határvonalat a hagyományos és a "gypsy jazz" között, hogy az utóbbit cigány származásu zenészek játszák. Én úgy látom, hogy a nemzetközi zenei életben a cigányszármazású zenészek kezdenek egy olyan poziciót felvenni, mint az amerikai feketék, nem véletlen, hogy sok nemzetközileg jegyzett muzsikus fordult mostanában e zene felé, s játszott együtt cigány származású muzsikusokkal, köztük sok magyarral. Majd a jövö eldönti, hogy mennyire lesz tartós ez a trend, s miként alakul a továbbiakban.

- Ez azt jelenti, hogy a "világzenék" között a magyar zenének is van esélye a nemzektözi áttörésre?

- Kelet-Európa mindenképpen különlegességet jelent a dzsessz-életben, hiszen más zenei kultúrából származnak a művelői. Én magam is gyakran találkozóm a különböző vendégszereplések, közös produkciók alkalmával ezzel a megfogalmazással. Sajnos a magyar dzsessz kiválóságai még nem igazán ismertek külföldön - ez ügyben volna mit tenni! -, inkább csak azokat jegyzik, akik régebben eljöttek Magyarországról, olyanok mint Zoller Attila vagy Szabó Gábor. A Magyarországon maradtak közül talán a legismertebb neve az egy éve elhunyt Pege Aladárnak és Szakcsi Lakatos Bélának van.

- Hogyan lehetne változtatni ezen a helyzeten?

- Jobb menedzseléssel, kapcsolatokkal, figyelemmel bizonyosan, de az esetek nyolcvan százalékában a szerencsétöl függ, hogy mivel lehet betörni a nemzetközi piacra. Az viszont tény, hogy ma már Magyarországról is bárkinek megvan az esélye a nemzetközi érvényesülésre.

- Ön egyike azoknak, akiknek ez az áttörés sikerült. Végignézve azoknak a listáját, akikkel játszott, lemezt készített, igazán impozáns a névsor: Randy Brecker, Al Foster, Cecil McBee, Trilok Gurtu, Mike Stern, Clark Terry, Charlie Mariano, Ernie Watts, Jasper Van't Hof, hogy csak néhányat említsünk.

- Valóban nem panaszkodhatom, az elmúlt két és fél évtizedben nagyon sok kiváló zenésszel dolgozhattam együtt. Szerencsére most is eléggé zsúfolt a naptáram, hiszen az állandó munkám (Frankfurti Radio Big Band) mellett számos koncerten szerepelek, Amerikától Japánig nagyon sok helyre hívnak. Nem könnyű menedzselni ezt a tempót, de valahogy mindig sikerül. Több mint 300 lemezfelvételen játszottam már a zenei pályafutásom alatt, és számos turnéban vettem részt.

- Ilyen tempó mellett nem fenyegeti a zenészeket a rutin, az hogy sokszor tutiból játszanak?

- Az, hogy egy fellépés mennyire rutin, azon is múlik, hogy a zenésznek éppen milyen napja van. Ha az embernek rosszabb napja van, akkor nyilvánvalóan több rutin csúszik a játékba, mint más napokon. Én az ilyen helyzeteket megpróbálom, amennyire lehet, elkerülni.

- A másik veszély, ami a zenészekre és a műfajra is leselkedik, az üzletiesedés. Koncert-biznisz, fesztivál-biznisz, lemez-biznisz. Ez a szakmán belül is érezhető?

- Igen, a dzsessz valóban üzletiesedik. Egyre több az olyan új arc, akik nem csak azért kerülnek be az élvonalba mert zeneileg jók, hanem mert például jól néznek ki külsőleg, sztárolhatók, mediatizálhatók, ezáltal pedig jobban eladhatók, és ez a folyamat már-már popzenei szintre viszi a dzsesszt. Természetesen ezek az emberek is - a popzenészekhez hasonlóan - megkapják az instrukciókat a lemezcégtől, a menedzsmenttől, hogy milyen zenét játszanak, és hogy például milyen ruhát hordjanak. Ez valóban nagyon messze visz a dzsessz igazi jelentésétől, de - sajnos - trend.

- Számos lemezére mondható, hogy nemzetközi feltűnés keltett, de talán a Move It volt a legsikeresebb, amelyen egy új, a nevével összekapcsolható stílust, a "time musicot" mutatott be.

- A lemez, és a rajta hallható zene az én ötletem volt, és a mai napig hiszek benne, hogy sikerült egy új stílusirányzatot létrehozni, amelyben különböző korok, korszakok zenei világát - hagyományos dzsessz hangzás, hetvenes évek erőteljes ritmizálása, a rap elemei - igyekeztem egy új szintézisbe egyesíteni, összefoglalni. Ez a CD Japánban, valamint Magyarországon is megjelent, s örülök, hogy élénk visszhangot keltett.

- Az idén novemberben ötvenéves lesz, ami jó alkalom, hogy visszatekintsen a pályájára. Tervez efféle számvetést?

- Engem mindig a következő koncert és a következő lemezfelvétel érdekel. Olyan sok zenésszel játszottam már az életem folyamán, hogy órákig tartana felsorolni a neveket, a közös koncerteket, a workshopokat,a fesztiválokat, és én senkit sem szeretnék kihagyni. Különösen azért, mert legtöbbjükkel ma is nagyon jó zenei és baráti kapcsolatban vagyok.

- Jelenleg Németországban, Frankfurtban él, ott van az otthona, de hol van "itthon"?

- Szívesen lakom Németországban, amely mindig is kulturális fellegvár volt Európában. Az emberek itt a dzsesszt is szeretik és megbecsülik. Nem utolsó szempont, hogy Frankfurtnak van egy hatalmas repülőtere, ahonnan bárhová gyorsan el tudok jutni. Ma már német állampolgár vagyok, ami azzal járt, hogy le kellett mondanom a magyar állampolgárságról, amit szívesen visszavennék, de a magyar törvények ezt nem teszik lehetővé. Sajnos, mostanában egyre kevésbé érzem azt, hogy hazamegyek Magyarországra, mert a jelenlegi politikai viszonyok számomra teljesen átláthatatlanok és furcsák. De a nyelv, a barátok és a magyar közönség természetesen ma is nagyon erősen köt a szülőhelyhez.

- 2006 nyarán a Szigeten is fellépett, mégpedig Simonyi András akkor még amerikai nagykövet zenekarával és a testvérével, Roby Lakatossal. Hogyan jött létre ez a zenetörténetileg különleges koncert?

- Simonyi Andrást még azelőtt megismeretem, hogy kinevezték volna amerikai nagykövetnek. Igazábol az öcsémmel régi barátok, még Brüsszelből ismerik egymást, ahol Simonyi NATO-nagykövetként dolgozott. Később, egy amerikai turné alkalmával - már Washingtonban - vacsoravendége voltam a rezidenciáján. Innentől kezdve szorosabb az ismeretségünk. Amikor 2006 nyarán a testvéremmel éppen Budapesten voltunk, s ezt Simonyi megtudta, meghívott bennünket a zenekara fellépésére, s mi ezt boldogan vállaltuk. Blues standardek, és világhírű rocksztárok - Johnny Winter, Eric Clapton, Stevie Ray Vaughan stb. - szerzeményei alkották a programot.

- A koncertnaptára arról árulkodik, hogy most sem unatkozik. Mivel telnek a napjai?

- Próbákkal, utazással és koncertekkel. Éppen most indulok egy hetes workshopra. Az uj lemezem már elkészült, és remélhetöleg szeptemberben meg is jelenik a Skip Records gondozásában. Ez Gershwin Porgy and Bess című operájának hangszeres változata lesz, amit tenorszaxofonra és big bandre hangszereltünk.

- Magyarországon mikor látjuk legközelebb?

- Nyáron lesznek koncertjeim, többet között a Budapest Big Band-del lépek fel, mint vendégszólista, valamint Snétberger Ferenccel is lesznek közös fellépéseink.
Sebők János

1958. november 13-án született Budapesten
1975-79 a Kis Rákfogó együttes tagja
1977-78 Pege Aladárral játszik
1978 Kőszegi Imrével játszik
1979-ben Budapesten elvégzi a Bartók Béla Konzervatóriumot
1979-től meghívják Toto Blanke együttesébe
1980-81 a Bacillus együttes tagja
1982-ban az NSZK-ba költözik
1985-ben László Attilával itthon megalakítotja a Things együttest
1985-től Jasper Van't Hof holland zongoristával duóban és zenekarral is játszik
1985 és 95 között Van't Hof Pili-Pili zenekarával 5 CD-t készít és több, mint 400 koncertet ad
1988-tól ismét az NSZK-ban él, később megkapja a német állampolgárságot
1991-ben saját tv-show-ja (Jazz In Concert) készül a svájci televízióban
1992-ben a Hesseni Rádió szólistája
1993-tól a Frankfurti Rádió Big Bandjének szólistája
1993 Recycling című CD-je 7. az amerikai dzsessz rádiók Top 10-jén (Gavin Report)
1994 The News című CD-je 4. a Gavin Report Top 10-ben
1995 Live In Budapest című album (közreműködők: Joanne Brackeen zongora, Al Foster dob, Cecil McBee nagybőgő)
1997 Generation X című album Randy Breckerrel
2001 megjelenik Move It című albuma, amelyen egy Lakatos által kialakított új zenei stílus, a „time music" hallható
2002 exkluzív szerződést köt a Skip Records-szal
2005 - The Quartet - Live In Concert DVD
2006 Gypsy Colours című albumán testvére, a hegedűművész Roby Lakatos működik közre
2006-ban megkapja a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjét