Nem az történik, amit én akarok

Nagyváradi beszélgetés Hajdu Géza színésszel

Szöveg: Kőrössi P. József

Kép: Kaiser Ottó és Hajdú Géza archívuma

Kőrössi P. József: Nagyvárad mellett születtél, egy olyan város mellett, amely akkoriban is tele volt kulturális izgalommal. 39 éve itt játszol, itt lettél színházigazgató, aztán megint, vezető színész. Hogy lesz egy parasztgyerekből színész a hetvenes években Nagyváradon?

Hajdu Géza: Gyerekkorom idején dívott a nyári színház, s a szüleimmel minden nyáron bejöttünk lovasszekérrel, akár annyian mások. A lovakat, a szekeret a nagybátyánkhoz tettük be, s onnan mentünk be villamossal a nyári színházba. Előfordult, hogy télen is bejöttünk. Engem a János vitéz 1953-ban elbűvölt.

- Mivel foglalkoztak a szüleid?

- Földművesek, úgy, ahogy mondod, parasztok voltak. Anyám rengeteget olvasott, nyáron nem lehet olvasni faluhelyen, de minden telet átolvasott. Esténként petróleumlámpa mellett Petőfit olvasott fel nekünk. Ezzel együtt az én színházi vonzódásom valami kis deformáció volt. A családban van egy ág, amelyik más, mint a többi. Nem szeretnek dolgozni, inkább beszélni, szerepelni, olvasni. Minden év végén szavaltam. A papnak a felesége, aki szintén tanított, a falusi műkedvelőkkel foglalkozott, felfigyelt rám, hogy sokat kiabálok, sokat beszélek, hogy szeretek kiragyogni a többi közül, s ezért végül feladatokkal bízott meg. Középiskolában, Nagyváradon ki is használt az osztály. 1962-66 fellendítettem otthon, Szentjánoson a műkedvelő színjátszást. Évi 3-4 bemutatót tartottunk. Egyfelvonásosokkal, kabaré jelentekkel kezdtük, s évekkel később Molnár Ferenc Játék a kastélybanjával, vagy Sebastian: Játék a boldogsággal, Tomcsa Sándor Műtét című darabjával fejeztük be. A faluból szedtük össze a díszleteket, otthonról elvittem a függönyt meg a szőnyeget. Olyan gyönyörű volt, hogy ott aludtam, nem tudtam belőle hazamenni. Gimnazista voltam, tizenhat-tizenhét éves.

- Elsőre felvettek a marosvásárhelyi színművészetire.

- Romániában augusztus 23-a nemzeti ünnep, augusztus 24-én reggel kezdődött a felvételi, én éjjel két órakor érkeztem meg Marosvásárhelyre. Mivel a szállodában nem volt hely, reggel hat órakor a takarítónő megsajnált, és elvitt magához a saját lakásába aludni. Ezt követően mentem a felvételire, le volt már zárva a lista, húzták az orrukat, megjegyzéseket tettek. Engem legalulra írtak golyóstollal. Nem aludtam egész éjszaka, fáradt voltam, szenvedtem, mint egy ló. Sok marhaságot csinálhattam, nem tudom. Kovács György lett az osztályvezető tanárom. Fiatalemberként kikerültem a család szorításából, szabad ember voltam. Otthon, ha késő éjszaka mentem haza, át kellett menni apámék hálószobáján. Apám ilyenkor nem szólt semmit, csak felkapta a fejét, és megnézte az órát. Ez itt megszűnt.

- Kovács milyen tanár volt?

- Nem igen foglalkozott velünk. Inkább a vizsgákon vett részt. Negyedéven már rendezett, ott kiderült a zsenialitása. Hallatlanul jó, szarkasztikus humora volt. Nekem azt mondta: Hajdu Géza, ha nem tanulsz meg magyarul, megeszlek, ugyanis bihari tájszólásban beszéltem. Lohinszky Lóránt a mai napig is, ha meglát, negyven év után is bihari tájszólásban köszönt: Jaó nápot kíívánok. Kovács kezdetben nem nagyon szeretett, de negyedévre már annál inkább, s akkor három főszerepet is eljátszottam. Kovácsnak mindig volt tartása, ha magában volt is, karót nyelve sétált hurcolva saját nagyságát. Amikor viszont emberközelbe kerültél vele, kiderült, milyen zseniális. Mai napig nem tudom, miért volt szüksége erre a szerephordozásra. Elképzelt magának egy figurát, azt hurcolta tovább.

- Váradot azért választottad, hogy hazakerülj. De számított-e a döntésedben, hogy milyen színház van akkor Váradon? A váradi színház meglehetősen középszerű volt a hatvanas években, bár Dürrenmatt Fizikusok-ját meg a Csárdáskirálynőt épp úgy játszották.

- Hatvannyolc környékén haza jött Váradra Farkas István, ő dobta fel a
színházat. Idehozta a Czikéli-házaspárt, Vándor Andrást, akkor jött ide a fiatal Miske László, Csíky Ibolya. Varga Vilmos akkor már itt volt. Ő hozta Szabó Ódzsát. Farkas jó társulatvezető volt, jókat rendezett is, de hamar megfúrták. Kelemen István lett az új igazgató, akkor emelkedett fel azóta sem látott magaslatokra a nagyváradi színház. A 73-74-es évadot Kántor is meg mindenki más a váradi színjátszás aranykorának tekinti azóta is. Az erdélyi színjátszásban akkor itt voltak láthatók a legjobb előadások. Olyan társaság gyűlt össze, hogy szikrázott a levegő. Én ebbe csöppentem bele. Rengeteget tanultam Odzsától és Farkastól. Nem véletlenül ültem nyolc-tíz évig a kispadon. Alig játszottam valamit. Odzsa elment, Farkas meghalt, azóta is süllyed a színház.

- Megalakul a Kortárs Színpad 1971-ben.

- Elsőéves színész voltam, és nem volt dolgom a színházban. Az ember viszont tele van mondanivalóval, tenni akarással, szeretné magát megmutatni. A jóisten az ölembe hozta a Kortársat, amiért én nem tettem semmit, nem mentem utána. Volt egy fiatal színjátszó csoport, már összeszerveződtek, és megkérdezték, nem akarok-e velük foglalkozni. Hát, hogyne akarnék! Elmentem, megláttam a társaságot, és beléjük szerettem. Meglátni és megszeretni...

- Számomra akkor mutattad meg a szervező- és az együtt-tartó képességedet. Húsz évet dolgoztál ott.

- Minőségileg megváltozott az életem, nem kellett várni a színházi kispadon, hogy szerepet kapjak. Volt célja az életemnek. A fiatal színész kiszolgáltatott, vagy jön a szerep, vagy nem. Természetesen, ha megkaptam a szerepet, becsülettel megcsináltam, de most már volt valami, ami lelkesített. Olyan dolgokat mertünk megcsinálni, mint a Trójai nők, Simonfi Amállal, Gyulai Kati volt Hekábé. Ezt mai aggyal már nem merném megcsinálni, de grandiózus előadás lett. Nagyon szerettem Illyésnek a Tűvétevők-jét, a Vadrózsákból is csináltunk előadást. Dramatizáltam a Kriza-féle gyűjteményt, megszemélyesítettem.

- Miért vitted oda Wellman Gyurit?

- Nagyon jó barátom volt, haza jött Váradra, ott volt a helye. Tudtam róla, hogy olyasmit tud, amit én nem.

- Te a hagyományos színjátszás híve voltál, Wellmann volt a kísérletező,

- Sokat veszekedtünk, az biztos...

- A sajtó gyakran írta, hogy azt a minőséget, amit az úgynevezett kőszínháztól vártak el, a Kortárs Színpad hozta.

- Rengeteget dolgoztunk. Mindig tudtam, mit akarok. Minden nap próbáltunk, mint a profik. Hiszem, ma is, hogy csak így lehet eredményt elérni, és ezért kínoztam az embereket. Durva voltam néha. A cipőmmel dobálóztam, üvöltöztem, mégis nagyon szerettek. Úgy tudom, nagyon szerettek. Emberileg helyre tudtam hozni a dolgot, azt hiszem. Másképpen nem lehet komoly munkát végezni. Volt, akit úgy kellett verni, mint egy lovat. Közel ötszáz ember fordult meg a Kortársnál.

- Botcsinálta pszichológus is voltál, sok sérült ember került a társulatba.

- Leérettségizett, egyetemre be nem jutott, ambiciózus emberek voltak a Kortárs Színpad tagjai. Kerestek valamit, ugyanúgy ahogy én, én is elégedetlen voltam a színházi munkámmal. A próbák után voltak sörözések, amikor közelebb került az ember hozzájuk.

- Színészi pályád egyszer csak fordulatot vesz, kapod a jobbnál jobb szerepeket, kezdenek használni a színházban, mégsem hagyod ott a Kortárs Színpadot.

- Eszembe se volt, hogy otthagyjam, annyira hozzánőtt az életemhez. Más volt a színház és más a Kortárs. A színházban szerepeket kaptam, amiket igyekeztem megoldani, ugyanakkor mondanivalóm is volt a világ számára. Azt pedig a kortárs színpadnál bemutatott darabokon keresztül tudtam elmondani.

- Ez az az időszak, amikor Magyarországon az abszurd szinte be van tiltva, Mrozek Tangóját is meghurcolják. Jelentett-e valamit, hogy olyasmit csináltok, ami máshol tiltva volt?

- Én nem tudtam erről. Páskándi tudhatott.

- Játszottál Páskándi darabjaiban?

- A Bosszúálló kapus-ban játszottam. Az egyik lábatlan a másik fölé akar kerülni, megmutatva, hogy én vagyok az úr, én vagyok a portás, ide nem lehet bemenni. Abszolút reális alapja van a Páskándi daraboknak. Maga a helyzet, ahogy megteremtődik, és ahogy megoldódik, az is reális. Nagyon megszenvedtem a Haldoklik a királyt is, a Ionesco-darabot, de azt is nagyon szerettem. Más volt, mint a kőszínház. Felfedezés számba ment. Olyan utat, olyan világot kerestünk, amilyen addig nem létezett. Tevőlegesen, alkotó hangulatban vettél részt az előadás megteremtésében. Nagyon jó közönsége volt, zsúfolt nézőtér előtt játszottuk. Kilencvenkilenc néző fért be, előfordult, hogy betörték az ajtót.

- Te alkatilag, mintha nem ez a színész típus lennél

- De, nagyon közel áll hozzám az abszurd, ami leegyszerűsítve egy feje tetejére állított világ. Valahol az a humor, amit én képviselek, a szatirikus humor, az is az. Pontosan úgy látok a dolgok mögé, ahogy az abszurdban szokás.

- Az Arany János és Petőfi Sándor levelezésére épülő Mécsfényt 1973-ban mutattátok be, akkor, amikor a Kortárs Színpad kétéves. Ezzel az előadással váltál ismert színészé Nagyváradon...

- Wellmann Gyurival.

- Magától adódott, hogy ki kicsoda?

- Wellmann hőzöngő forradalmár lelkületű, én meg, mint Arany, nyugodt alföldi paraszt vagyok. Azt nem mondom, hogy olyan bölcs és olyan művelt is. Fábián Imre író ideadta nekünk az Arany-Petőfi levelezést, ami a szalontai múzeumban megvan, s abból csináltuk az előadást, a leveleket mi válogattuk össze, és húztuk meg, Odzsa pedig megrendezte. Több mint 100 előadást ért meg.

K. P. J. A hetvenes évek.

H. G. Kiugró szerepem volt Benke Dániel figurája Nagy Endre a Miniszterelnök c. darabjában. Véletlenül kaptam meg. Balla Miki megijedt a szövegtől, bevonult a hatosba, a bolondok házába. Gyorsan ki kellett osztani a szerepet, ki volt tűzve a bemutató időpontja. Farkas Pista, az igazgató azt mondta, hát ezt megcsinálja a Hajdu Géza. Odzsa hetekig ült a nézőtéren, nem volt szava hozzám, nem tudott elviselni, utált. Az ő agyában megvolt Balla Miklós, nem tudott átállni egy másik figurára. Nem instruált, nem szólt hozzám. Amikor kiderült, hogy kirobbanó sikerem van, imádott, hurcolt és mutogatott, mintha ő talált volna ki. De én soha nem felejtettem el, mennyire nem bízott bennem. Aztán jöttek a Csurka-szerepek, a Döglött aknákban Moór Jenő, amit Pesten Major Tamás játszott. Csurka eljött a bemutatóóra, meg volt rémülve, hogy ilyen fiatal színész játssza azt a szerepet. A bemutató után el volt ragadtatva. Tyííí!, nem hiszem el, tyííí nem hiszem el, mondta. Főszerepet játszottam a Szájhősben is, ami szintén Csurka-darab. A kurva életbe, ha megmarad írónak, ki tudja még milyen zseniális darabokat írt volna. Ráadásul azt, amiben az utóbbi években élünk, az ő agyával, szemével meglátni, zseniális lehetett volna.

K. P. J. Kettős életed, a Kortárs, amatőr csoportban meg a profi színházban nem okozott konfliktust az életedben?

H. G. Nem. Illetve annyiban igen, hogy túlterhelt voltam. Sokszor zavart a színház, a színházi munka. Az, hogy ott is kell dolgozni, bemutatók előtt vagyunk a Kortársnál, és nekem itt kell baszni a tücsköt a színháznál. Amit szerettem mégis, az a Jóska az Anyám könnyű álmot ígér c. Sütő-darabban, amiben Czikéli kiugrott, s én ezt a lökött figurát alakítottam. Vagy az Ember tragédiáját szerettem még Odzsával. Oratorikus előadás, kórust hozott a színpadra, és megjelenik maga Madách Imre is.

K. P. J. A Madách-évfordulóra készült az előadás. Abban az évben több színház is játszotta az Ember tragédiáját. Harag György Marosvásárhelyen dinamikus, mozgalmas látványszínházat csinált, a londoni jelenetben negyven fehérbotos, sötét szemüveges koldus kopog a színpadon, az akkori Romániában, Szabó pedig statikus oratóriumot. Ez utóbbi előadásnak inkább az elmélkedtető, a filozofikus elemeket kiemelő lényege volt. Ugorjunk egyet. Jön a rendszerváltás és egyszer csak színházigazgató leszel.

H. G. Úgy jött, mint derült égből a villámcsapás volt. A nagy fellelkesülés. Gyorsan meg akartuk váltani a színházat is. Összegyűltünk és vezetőt választottunk magunknak, egy triumvirátust. Miske Lászlót, Nagy Bélát és Hajdu Gézát, '89 decemberében. A következő évben Nagy Béla elment RMDSz megyei elnöknek, szeptembertől elment képviselőnek. Miske elment Miskolcra, aztán Debrecenbe, így maradtam egyedül a színház élén. Megpróbáltam csinálni azt, amit lehet. Egy-két érdekes dolog kisült ebből is, amit azóta sem mertek csinálni. Rock-passiót például, amivel Csiksomlyón halhatatlan élményt jelentő előadást tartottunk, amit nem lehet kitörölni az életünkből. Sikli László írta a szöveget, aki a Szent László templomnak volt a plébánosa, Ari Nagy Sándor szerezte a zenéjét, Novák Ferenc rendezte. A végén himnusz éneklés meg minden, ami akkor még nem volt olyan elcsépelt, mint ma. 1991-92-ben annyian voltak a színházban, mint a felszabadulás után soha. Azóta egyre kevesebben. 98-ban elhoztam Russel Boys-ot, a skót királyi színiakadémia dékánját rendezni a Hegedüs a háztetőn-t. Óriási előadás volt. Minden évben leadjuk a pesti Színházi Intézetnek az előző év programját, szereplőkkel, rendezőkkel, a következő évben megjelenik a könyv az előző év műsoraival. Kihagyták a rendezőt, azt hitték, hogy az egy hülyeség, a Russel Boys járt Nagyváradon és rendezett. A világ sohasem fogja megtudni, hogy azt az előadást ki rendezte.

K. P. J. Mi a dolga egy színházigazgatónak?

H. G. Össze kell állítania a repertoárt. Eleinte a művészeti tanács volt a segítségem, de amikor rájöttem, hogy a kurva színész mindig olyan darabot rak be a műsortervbe, amiben ő játssza a főszerepet, leépítettem a művészeti tanácsot. Rendezők megnyerése, fiatal színészek meghívása - ez is a feladata. Fiatal színészt nem nagyon tudtam hozni. A fiatalok oda mennek, ahol van jó rendező. A rendszerváltás után Kolozsváron Tompa Gábor, Szatmáron Parászka Miklós rendezett, Marosvásárhelyen Kincses Elemér. Amíg ezek a színházak meg nem teltek, nem jöttek ide. Jöttek volna a tehetségtelenek, de én azokat nem akartam. Az adminisztráció megőrjíti a vezetőt. Nem marad energia színházépítésre, arculattervezésre. Helyette azzal kell foglalkozni, hogy nincs pénz cipőfűzőre, az egyik késik, a másik színész részeg. Pestre kellett járni a minisztériumba pénzért, akkor még kaptunk, most már nem kapunk. Hiszem és vallom, abban, hogy leváltottak, megfúrtak, az isten keze volt benne. Óriási feszültségben éltem. Kitaláltuk a 200 éves évfordulót, de belehaltam volna. A jó isten meg akart védeni. Én mondtam fel, pro forma, azt hittem, nem fogadják el, de elfogadták. A színházvezetési stílusommal voltak elégedetlenek, pedig nem voltam diktatórikus, csúnyán beszéltem, durva voltam, türelmem már nem volt, idegbajos voltam teljesen. Amikor a legnagyobb volt a feszültség a társulatban, az utolsó évben csináltuk a legjobb előadásokat. De az is baj volt. Ha a színész kimarad a sikeres előadásból, azért fúr meg, mert ő nem lett részese a sikernek. Színészként nem volt nehéz bukott igazgatónak lenni, elkezdtek megint Gézukámnak szólítani, megint szerettek. Előfordul, hogy nem tudom megállni, most is beleszólok a dolgokba. Rám kiabálnak, Gézuka, ülj le a seggedre, nem te vagy az igazgató. Ja, mondom pardon, nem lehet megszokni, mit csináljak. Nem lehet megszokni, hogy nem az történik, amit én akarok. A Kortárs akkor szűnt meg, amikor színházigazgató voltam. Nem emiatt, hanem mert elfáradt. Kinyílt a fiatalok előtt a világ. A múlt rendszerben, ha nem a Kortárshoz jöttek, kocsmáztak, nem volt hova menni.

K. P. J. Nusi, a feleséged mindig melletted állt. Mennyit segít egy ilyen társ?

H. G. Itthon volt háttér, mint egy here úgy voltam itthon a nagy gondolatokkal. Nem foglalkoztam azzal, hogy szegény gyerek hogy nő fel, nem tudtam róla. Mindig elmondták. Mindent elmeséltem neki, az ötleteimet meg tudtuk beszélni, ő megmondta, hogy hülyeség, vagy érdemes vele foglalkozni. Imádtam a tehetséges embereket, a tenyeremen hordtam, a középszer ezt nem tudja elviselni.