Szarka Klára:
Horvátországban legalább három világ él együtt
alc. Kaiser Ottó ajánlatai utazgató fényképezőknek
Hogyan kezdődött a szerelem Horvátországgal?
Abszolút magánemberként. Mondhatom, éppen csak arra jártam, és rácsodálkoztam Horvátországra. Egyébként Olaszország a nagy szerelmem. Horvátország viszont kivételes adottságú hely, s erre egyre többen ráébrednek. Már vannak olyan pontjai, ahol szinte mozdulni sem lehet a sok turistától. Így aztán, amikor a kiadómtól lehetőséget kaptam, hogy jutalomból válasszak magamnak egy témát, s csináljak belőle albumot - amibe ők bele sem szólnak -, kértem egy kis gondolkodási időt...
Nem akármilyen ajánlat. Mondjuk, nem szokványos a mai világban.
Így van. Nagyon jól fogytak az addig készült könyveim, s Matyi Dezső, az igazgató fölajánlotta ezt a lehetőséget. Mindenki arra gondolt, hogy szerzői albumot csinálok majd, valami eget rengető dolgot, amit amúgy az ember tényleg nem képes önállóan kiadatni. Én meg azt válaszoltam, hogy Horvátországról szeretnék egy albumot. A kiadó vezetője először nem is akarta elhinni, hogy tényleg ezt akarom. Elhívtam egy hétvégére: nézzünk körül együtt, megmutatom neki az országot. Egy teljes hét lett belőle, s úgy jöttünk haza, hogy a kiadó már két könyvet tervezett Horvátországról. Az egyik a kvázi szerzői album, a másik az ország száz csodája. Az utóbbira könnyelműen rábólintottam, mert eleinte nem is gondoltam, hogy mennyi utazással fog ez járni. Az ország alakjából, a hosszúkás L-betűből következik, hogy oda-vissza kellett rohangáltam.
Hány kilométert tettél az autódba?
Hozzávetőlegesen hatvanezer kilométert, de elég sokáig is csináltam a könyvet. Tisztességesen körüljártam a helyeket, de azzal a gonddal szembesültem - amivel később a Magyarország ezer csodájánál is -, hogy jó pár olyan híres helyszín van, amelyik vizuálisan nem túl érdekes, vagy egyenesen érdektelen.
Vagyis csinálhatsz még egy könyvet Horvátországról?
Igen, hátravan a második album, csak most nincsen rá időm. Engem vonzanak a szigetek, s Horvátországban különösen. Valószínűleg azokról készítem a második albumot. Horvátország azért is olyan különös, mert az isztriai rész egészen másmilyen, mint Dalmácia. Más a klíma, más az építészet, mások az emberek, minden. A szigetek megint másféle világot jelentenek. Bizonyos szigeteken olajbogyót meg bort termelnek, van, ahol követ fejtenek, van, ahol a vallás és a múzeumok, a kulturális örökség felé fordult az érdeklődés, van, amelyik természetvédelmi övezet.
Milyen tapasztalatokat szereztél az emberekről?
Nagyon jókat. Úgy érzem ott magam, mintha otthon volnék. A halásztól, a bolti eladóig, a múzeumőrig mindenki toleráns, kedves és rugalmas. Azt hiszem, inkább szeretik a magyarokat, mint sem. Magyarországon már szinte nem lehet a múzeumokban előzetes engedély nélkül fényképezni, ott számos helyen még azokat a részeket is kinyitották nekem - amikor elmondtam, hogy könyvet akarok csinálni -, amelyek egyébként zárva vannak.
Nekem is az a benyomásom, hogy kulturált ország. Volna mit tanulnunk tőlük.
Horvátország - s ugyanez igaz Romániára is - társadalmi rétegződése sokkal jobb, mint a miénk. Ott egy halásznak, egy parasztembernek is megvan a becsülete. Nem szégyelli, hogy olajbogyót termel, s el akar boldogulni a maga területén. Sokkal egészségesebb a szemlélet. Ettől higgadtabbak, nyitottabbak, mint mi.
Milyen helyszíneket ajánlanál a fotózó utazóknak?
Arra gondoltam, hogy különféle területeket különféle érdeklődésű fotósoknak ajánlhatnánk. Kezdjük északon! A Plitvicei-tavakat nem lehet kihagyni. A vállalkozó kedvűek többféle túra közül választhatnak, hihetetlenül gyönyörű a táj. Hatalmas élmény. Gyerekkel is végig lehet járni a rövidebb túrautat. A teleobjektív ajánlatos, mert bizonyos helyeket nem lehet megközelíteni. Mindenhol másutt az országban, a régi városok szűk kis utcáiban inkább a nagylátószögűre van szükség. A városfotográfiánál azt is észben kell tartani, hogy ha reggel hétig, legfeljebb kilencig nem készült el a fotó, akkor később már nem is fog. Rengeteg a turista s viszonylag kemények a fények. Ahol tenger van, különböző reflex-fények s hatalmas különbség a napos és árnyékos részek között, egyébként is tanácsos napkelte és napnyugta idején fotózni. Délelőtt 11 és délután három között kirándulni vagy strandolni kell, fényképezni úgysem lehet.
Mi a következő ajánlat?
Opatija után 50-60 kilométerrel komppal át lehet menni Cres szigetére. Két sziget együtt, Lošinj ugyanis híddal van összekötve vele. Kősivatag, kaktuszok, eldugott kis falvak, gyönyörű kikötők, igazi egzotikum. Cres városa is gyönyörű, de az én kedvencem Ozor. Ez úgy néz ki, mintha a Rómeo és Júlia díszlete volna. Ugyanakkor az utcák telis-tele vannak remek kortárs szobrokkal. Nagyon nagy élmény Mljet szigete is Dél-Dalmáciában. Dubrovnikból indulnak oda hajók. Természetvédelmi terület, nincs turistainvázió, kevés a szálláshely, inkább csak gyalogösvényeken lehet járni. Elképesztő a flórája és a faunája. Amit mi gyermekláncfűként ismerünk, annak a termése ott akkora, mint egy kisebb görögdinnye. A virágok olyan színekben pompáznak, s annyira változatosak, hogy az lenyűgöző.
Az ismert városokat meg úgysem lehet kikerülni, Splitben a Diocletianus-palotából több óra bolyongás nélkül nem lehet kikeveredni, Trogir és Dubrovnik is kihagyhatatlan élmény. Dubrovnikban kötelező végigmenni a várfalon, ami különösen a napnyugta előtti időszakban gyönyörű.
Azt hiszem, ennyi ötlet elég is úgy három-négy nyárra. Köszönöm. (szk)
