Farkas Wellmann Éva

Szöveg: Balla Ferenc

Kép: Kaiser Ottó

Magáról:

1979-ben születtem Marosvásárhelyen. 1997-ben érettségiztem Székelyudvarhelyen a Tamási Áron Elméleti Líceum filológia-idegen nyelv osztályának tanulójaként. Még ebben az évben sikeres felvételi vizsgát tettem a Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar-angol szakára. 2001-ben államvizsgáztam. 2001 őszén felvételiztem az egyetem Irodalom és társadalom elnevezésű magiszteri tanulmányaira, ahol 2003 februárjában védtem szakdolgozatomat. 1998-tól kezdődően rendszeresen közlök verseket erdélyi és magyarországi irodalmi folyóiratokban, antológiákban. 2002-ben önálló verseskötetem is megjelent Itten ma donna választ címmel, az Erdélyi Híradó kiadó és a magyarországi Fiatal Írók Szövetsége közös gondozásában. A könyv második kiadása 2005-ben jelent meg, az aradi Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban. Irodalmi tevékenységeimért 2000-ben Látó-nívódíjat, 2001-ben Mikó András-díjat, 2002-ben az Erdélyi Magyar Írók Ligája által kiosztott Méhes György-debütdíjat, 2004-ben Communitas-ösztöndíjat (vers kategóriában) és Arany János-ösztöndíjat, 2005-ben Petőfi Sándor-díjat, 2007-ben Székely János-ösztöndíjat, 2008-ban Communitas-ösztöndíjat (kritika kategóriában) kaptam. 2003 szeptemberétől a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola tanáraként dolgozom. 2008 őszétől a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Hungarológiai Iskolájának doktorandusza vagyok.

HUNGARICUM: -Székelyföldi gyermekkor, orvos szülők... Milyen emlékeid vannak a falvakról, ahol a szüleid dolgoztak?

FWÉ:-Meghatározó, máig élő emlékek. Gondolom, azt, ahogyan élek és élni fogok, alapvonásaiban mindig befolyásolni fogják a Kányádban töltött évek - később nyarak.

H:- Emberek? Illatok? Képek? Történetek?

F: - Nyilván léteznek. De túlságosan bent ahhoz, hogy - akár egy interjú kedvéért is - feláldozzam varázsos jellegüket. És persze, nem képiségük, történetiségük; sokkal inkább az ott töltött gyermekkor szellemisége, hangulata az, ami végigkíséri életemet.

H: - Vajon benne vannak-e a verseidben?

F: - Ha az életemben, akkor a verseimben is.

H: - Aztán a váltások: Kányád, Székelyudvarhely, majd Kolozsvár... Eleve tanárnak készültél?

F: - Talán már az általános iskola végén tudtam, hogy milyen szakot fogok választani. Tanárnak lenni? Titokban mindig is reméltem, viszont sok évfolyamtársamhoz hasonlóan sokáig nem fogalmaztam meg magamnak sem.

H: - Gondolom Kányád, Udvarhely magyar nyelvi környezet. Kolozsvár pedig...

F:- 18 éves koromra csodálatosan tudtam Eminescu verseket elemezni (tulajdonképpen 4 iskolai év teljes irodalmi román tananyagát fel tudtam mondani), viszont komoly bajba kerültem Kolozsváron, amikor legelőször cipőfűzőt kellett vásárolnom.

H:- Jó volt Kolozsvárt egyetemistának lenni - leszámítva a cipőfűzős, s hasonló helyzeteket?

F: - Persze. Az említett esetet is inkább humorosnak fogtam fel. Az egyetem általában a felnőtté válás időszaka, s mivel változást hozott, szerettem. Tulajdonképpen mostani tanulmányaim kezdetekor kaptam visszaigazolást arról, hogy hitelesen (és nem csupán az emlékek szintjén) volt jó ott lenni, hiszen nemrég töretlenül tudtam folytatni, ahol abbahagytam.

H: - Tanárok? Társak? Okozott-e nehézséget, hogy a Babes-Bolyai más közeg, mint az udvarhelyi középiskola volt? Miként kerültél az Előretolt Helyőrség köreibe?

F: - Az oktatás szerkezete eleve különbözött, így természetes volt az is, hogy például egy bármelyikünk által tartott szeminárium után jó volt beülni valahová vitatkozni. Színvonalas évfolyamom volt, szeretetre méltó emberekkel; több diáktársammal ma is tartom a kapcsolatot. Az Előretolt Helyőrséggel néhány publikált vers után kerültem kapcsolatba. Szerencsés voltam, mert Orbán János Dénes kezdettől bizalmat szavazott nekem. És nem csak ő, nagyon sokan mások is, akiket most attól való félelmemben nem sorolok fel, nehogy valakit kihagyjak. Tulajdonképpen az első verstől már a kötetemen dolgoz(hat)tam. A hozzátartozó felelősség előnyeivel és hátrányaival együtt.

H: - Akkoriban, az "Itten ma donna választ" versein dolgozva, tudatos szerző voltál? Egyáltalán: mostanság AZ vagy?

F: - Mostanság nem írok. Bár bizonyos szempontból mégsem kerülhetem meg a kérdést: tudatosan nem írok.

H: - Hogy is van ez (szórend dolgában)? NEM tudatosan írsz, avagy vigyázol, hogy még véletlen se' írj verset?

F: - Nem írok, és tudom, hogy azért, mert jelenleg nem azokat a sorokat írnám meg, amelyeket saját verseimként később is szívesen olvasnék. Majdnem biztos vagyok benne, hogy ez semminek sem a vége, csupán egy átvezető időszak, irodalmi értelemben (is).

H: - Van (tán jelentős) költő, aki egy teljes életműért sem kap annyi elismerést, mint amennyit Te begyűjtöttél huszonévesen. Jó volt ez, vagy inkább nyomasztó?

F: - Az elismerések jól esnek, kiváltképpen pályakezdőként. Miért tagadnám, minden szempontból nagyot lendítettek rajtam - az önbizalmamra külön rá is fért. Fokozatosan felmértem azonban a valódi jelentőségüket: egy-egy díj elvárás is, és előre az ember nehezen ígér meg dolgokat. Tehát: minden későbbi verset sokkal körültekintőbben írtam meg, ha úgy tetszik, görcsösebben is. Soha nem fogom viszont elfelejteni azt a fajta örömöt, amit egy-egy díj vagy ösztöndíj elnyerése szerzett.

H: - Immár ítész/esztétaként is elismertek. Hogy van ez a kettősség: a költő hallgat, a kritikus ír, publikál? Segít-e egyik a másikának, avagy megnehezíti a dolgát?

F: - A kritikaírást komoly, alapos munkának tartom. Előnye viszont, hogy nem ihletfüggő, bármikor végezhető. A tanulmányok megírása nem hiszem, hogy sokat segítene ennek a szűkszavúnak elkönyvelt költőnek. A primér szövegek elolvasása viszont annál többet. A minőségi irodalommal való találkozás - műfajtól függetlenül - életre kelti a saját mondandót.

H: - Most, hogy a doktoridon dolgozol, csökkentett óraszámban tanítasz - angolt. Akarsz-e majdan irodalom tanár is lenni?

F: - Ezen nem sokat gondolkodtam eddig. Az angol nyelvet több szempontból is "taníthatóbb" tantárgynak tartom, mint az irodalmat általában. Nem beszélve arról, hogy a diákok esetleges érdektelensége lelkileg is megviselne, és ez a luxus nem engedélyezett egy tanár számára. De adott helyzetben, konkrét ajánlat alapján valószínűleg újragondolnám mostani álláspontomat.

H: - Végül: hogyan tervezed, maradsz-e Székelyudvarhelyen, avagy vonz-e Marosvásárhely, Kolozsvár, Békéscsaba,a Bárka szerkesztősége, esetleg Budapest?

F: - Nyitott vagyok sok mindenre, alapjában mégis itt, Székelyudvarhelyen érzem itthon magam. Sikerült megteremtenem, amire vágytam: hogy ne szakadjak el az irodalmi központoktól. Úgy gondolom, ez nem fizikai távolság kérdése. Kolozsváron, napi 10-12 órányi munka mellett, sokkal távolabb voltam mindentől (magamtól is), mint manapság.

 

Farkas Wellmann Éva

 

A legjobb ismerős

A legjobb ismerős ma Ön maradt.

Az átlag jó nem szüntet már iszonyt.

Nem kérném a gyógyító ezt, amazt.

Rosszabb ez napról napra. S nincs viszont.

Magánbeszélgetés - így nincsen ára.

Magánbeszélgetés - így ára van.

Számhoz tapadt e titkok tincse mára,

s rekedt a hang, bár szinte láztalan.

Pár tiltó szó s e vers, hogy rám maradt,

most mintha lényeg, s mint a kéz, ha körmöl:

az alku áll. Bár szinte vád alatt.

S az ígéret, hogy nem beszélek Önről -

De láttam Önt. (Ma újra láttalak.)

Egy számlát kérnék. Tényleg semmi többről.