Egy tündérvilág súlyos öröksége

Kiss Ferenc: Híres Művészek Budapesten a Magyar Királyi Operaházban,
Alexandra Kiadó, 2009

Súlyos - mind fizikai, mind szellemi értelemben súlyos - könyvet adott közre Kiss Ferenc az Alexandra Kiadó jóvoltából. Ha kézbe vesszük a nagylexikon-méretű, szépia színben „antikolt" könyvet, nem csak karunk érzi a súlyt, de érezzük egy letűnt aranykor gyakran nehéz örökségét is. Mert vajon hogyan lehet megrendülés nélkül visszagondolni egy olyan korra, melyben Erkel Ferencek, Gustav Mahlerek, Giacomo Puccinik, és persze Kodály és Bartók szállították a zenét egy olyan világszép zenepalotába, melyet csupa hazai anyagból gyártottak a szintén világraszóló tehetségű Ibl Miklós tervei szerint, hogy aztán tényleg a legnagyobb énekesek, karmesterek szólaltassák meg e mesterek dalműveit?
Aranykorról beszélünk, mert a budapesti operaházat működése első évtizedeiben kétséget kizáróan a legjobbak között tartották számon. Ahogy Haydn Teremtését az ősbemutatót követően szinte azonnal bemutatták Budán akkora sikerrel, hogy „Alkotás" néven azonnal egy egész utcát neveztek el a műről, ugyanolyan frissességgel csaptak le a Sugár-Andrássy úti palota illetékesei egy-egy Verdi, Puccini-opera bemutatójára. Aranykorról, mert e súlyos könyvhöz képest kicsi füzetbe férne azoknak a világsztár énekeseknek és karmestereknek a listája, akiknek nem volt szerencséjük itt felléphetni.

    Bartók Béla       Erkel Ferenc      Lehár Ferenc

Kiss Ferenc könyvéhez hasonlatosan most legyünk mi is a „kegyes utókor", és ne firtassuk a korabeli botrányokat, házbezárásokat, Mahler botrányos kipiszkálását, az operaház gyakori viperaházzá lényegülését. Aranykor volt ez, és Szinetár Miklós könyvajánlása szerint, mint Kőmíves Kelemenné, az itt hosszabb-rövidebb ideig megfordult művészek is beépültek a „Házba".

A könyv külön érdeme, hogy a legtöbbször dedikálással értékesebbé tett fényképek, rövid életrajzok hosszú sora végén három különleges CD-csemegét is találunk. Gondos technikával megtisztított régi hangfelvételekről szólnak az áriák, dalok, melyek annak idején élőben igézték az Operaház közönségét. Még maga Puccini is megszólal, hogy elmerenghessünk a halhatatlanság és technika ördögi kapcsolatán.
E könyv nem véletlenül találta meg Kiss Ferencet szerzőjéül. Muzsikus dinasztia sarja, ki a magyar zenei életből még akadémiai hallgatóként kiválva Németországban aratta legnagyobb sikereit mint vezető zenekarok koncertmestere, a Budapest Trio alapítója. Gyűjtőszenvedélye a régi fényképek felé sodorta, és most íme, e grandiózus könyvben teszi közzé e gyűjtemény egy részét. Minthogy a könyv az Operaház 1884-es megnyitásáról 1944-ig tárja elénk e különös dokumentumokat, várjuk a folytatást. Reméljük, nem hiába!

Kovács Géza