Darázs Mária

A Münchenben élő Darázs Mária festőművész Szekszárdon született, 1934. július 12-én. A forradalom után, 1956-ban, aktív részvétele miatt vőlegényével, későbbi férjével, Máté Imrével elhagyta Magyarországot. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán megkezdett tanulmányait a Müncheni Képzőművészeti Akadémián folytatta, volt két kisebb kiállítása is, de aztán közbeszólt a család. Megszületett a fia, aztán a négy lánya. Időlegesen feladta művészi ambícióit, mert fontosabb volt számára a családja. Amikor újra kilépett munkáival a nagyvilág elé, első jelentős sikereit Franciaországban aratta, majd számos kiállításon győzte meg művészetéről a közönséget és a műértőket Németországban, Ausztriában, Hollandiában és az USA-ban is. Negyvenöt évig nem járt Magyarországon, 2001 óta azonban a magyar táj, a magyar benyomások ismét előtérbe kerültek festészetében. Európaivá gazdagodott művészetével tért vissza hazájába, ahonnan mint nemzedékének egyik legtehetségesebbje távozott azon a véres őszön. Kritikusai - németek, franciák, katalánok, magyarok - egyaránt gyakran megállapítják, hogy Darázs Mária festészete költészet színekkel. A színek és formák lírikusa. A témájának megfelelően választ olajat, akvarellt, szépiát, szenet, tust, vagy fogja a vakolókanalat az igazi nedves freskó kedvéért, melynek szintén művésze. Képei művészi megjelenítései a valódi szépnek. Azt vallja, s e véleményében sokan osztoznak, hogy a festészet alapjában véve kézműves szakma, melyet ki-ki tehetsége szerint elsajátít. Mint mondja, színekkel, vonalakkal el tud játszadozni minden gyerek, sőt egy majom is, de az magában épp úgy nem művészet, miként a festészet, mint kézműves szakma sem az. Ahhoz, hogy valaki művész legyen, szüksége van elhivatottságra, szakmai tudásra és esztétikai ítélőképességre. Darázs Mária mindezekkel rendelkezik. Csornára hozott kiállításán hangzottak el a többi között ezek a szavak: „Darázs Mária a szabadságba menekült, szívében azzal a Magyarországgal, amiből az elmúlt ötven évben száz meg száz alkotás született, így azok a képek is, amelyeket a csornai kiállításra visszahozott. Visszahozta ajándékul üzeneteit, azokat a finom csenddel, bölcs színekkel komponált festményeket, akvarelleket, amelyekről e nehéz évekre feszített, mosollyal és könnyel keretezett sorsok, életek, tájak tekintenek ránk."