Bér János

Édesapja gyógyszerész volt, de őt inkább a művészet vonzotta. Gimnáziumi tanulmányaival párhuzamosan szabadiskolában, Fenyő A. Endrénél és Tamás Ervinnél tanult festeni. 1957-ben Párizsban telepedett le. Az Ecole des Beaux-Ars-on, majd az Ecole des Art Décoratifs-on folytatta tanulmányait, amit az 1958-ban elnyert francia állami ösztöndíj tett lehetővé. Első egyéni kiállítását a párizsi Galerie du Haut-Pavé rendezte, ahol a későbbiekben is többször vett részt egyéni és csoportos kiállításokon, egészen annak megszűnéséig. 1983-tól a hannoveri M. Marghescu Galerie és 1984-től a párizsi Galerie Clivages művésze volt. 1986-ban a clunyi Galerie de Clunyben André Marfaing-nel (André Marfaing (1925-1987) francia absztrakt festő, grafikus) közösen állítottak ki. Magyarországon 1992-ben a budapesti Vasarely Múzeumban mutatkozott be, majd az azt követő évben az Országos Széchenyi Könyvtárban szerepeltek alkotásai. A kilencvenes évek eleje óta, a német műkritikus, Ingeborg Wiegand-Uhl meghívására, rendszeresen kiállít a müncheni Haus Wiegandban. 1995-ben részt vett a Galerie Maeght Le noir est une couleur (A fekete is szín) címmel Barcelonában rendezett csoportos kiállításán. 1999-ben Joigyban, az Atelier Cantoise kiállítóhely két termében közvetlenül a falra applikált munkákat készített. Ennek a kísérletnek a folytatása lett az a faldekoráció, amelyet a ház építészének felkérésére Párizs tizenkettedik kerületében, a rue de la Folie-Regnault 74-ben készített 2001-ben. 2002-ben hosszabb ideig a Münchentől harminc kilométerre fekvő feldafingi alkotóház vendége volt, és tartózkodása végén kiállítást rendeztek ott készült alkotásaiból. Ugyancsak 2002-ben, a touloni kortárs múzeum, az Hôtel des Arts-ban rendezett egyéni kiállításán az utóbbi évekből származó alkotásait mutatta be, amelyekből néhány a múzeum gyűjteményébe került. A Párizzsal szomszédos Vincennes-ben 2003 novemberében felavatott, Henri Gaudin építész által tervezett kultúrközpontban, a Coeur de Ville-ben láthatók kétféle kék, fekete és fehér színek felhasználásával komponált monumentális faliképei. Munkáiban nemcsak a színnek, formának és térnek, de a ritmusnak és a mozgásnak is fontos szerep jut. Festményeit a nyolcvanas évek eleje óta kollázstechnikával készíti. A különböző színű akvarellel vagy híg, akvarellhatást adó akrilfestékkel bevont piros, kék, sárga vagy zöld papírfelületeket más-más formájú darabokra szabdalja. A fehér vászonra helyezve addig változtatja ezek egymáshoz viszonyított helyét, amíg meg nem találja azt a pozíciót, amikor rögzítve is a mozgás érzését keltik. Behatóan foglalkozik pszichoanalízissel, és ez az érdeklődése erősen kihat festői gondolkodásmódjára. A kilencvenes évek legvégétől festészetében hangsúlyozott, önálló szerephez jutott a fehér, amely ezeken a képeken a kompozíció nélkülözhetetlen elemévé vált. Un rouge ciel címmel (Egy vörös ég. Ed. Adam Biro, Párizs) 1997-ben jelent meg Bér Jánosnak a festészettel kapcsolatos gondolatait tartalmazó könyve. A magányt kedvelő művész párizsi műtermétől megválva, az utóbbi években a Loiret-megyei Loup-des-Vignes-ben talált rá arra a helyre, ahol kellő elmélyültséggel, zavartalanul dolgozhat.

2005-ben a Bretagne-ban évente megrendezésre kerülő L'art dans les chapelles (Művészet a kápolnákban) kortárs képzőművészeti rendezvénysorozat tiszteletbeli meghívott vendége volt, és ez alkalomból Pluméliau-ban, a XVI. századi Saint-Nicolas kápolnában állította ki a helyhez kapcsolódó festményeit.